Hajnali 3 óra 18 perc van, otthon ez már negyed 5...ez a
bejegyzés inkább a magam javára íródik, de nem bánom megosztani. Az elmúlt egy
hónap arról szólt, hogy próbáltam hallani a saját gondolataimat, de a fáradtság
és a kedvetlenség teljesen eluralkodott rajtam. Napi 11 vagy több órákat
dolgoztam, szó szerint bele is betegedtem, és minden egyes nap csak üresség
volt bennem és egyetlen dolgot tudtam csupán, azt hogy ez így nem jó. Nem
akarok hosszan mesélni a hétköznapjaimról a Ginger&Whiteban, de nyílván a
soraim magyarázatra szorulnak.
Minden teljesen rendszertelenné vált és szétesett azáltal, hogy eltűnt a hétvége fogalma ismét, és tulajdonképpen nem volt szabadnapom. Minden nap ugyanolyan lett, sivár, unalmas és már nem is tudtam mit várni. Néha csak a nap végét vártam, szerettem volna valamit csinálni, de már annyira lemerültem addigra, hogy csak aludni tudtam. Az emberi oldala is gyászos volt, tulajdonképpen nem dolgozik egy érdekes ember sem itt. Mindenki belefásultan csinálta a dolgát, és egy csőd idegileg. Mindenki a maga módján kezeli ezt. Ami engem nagyon elszomorított, hogy van azért egy elég jelentős réteg, aki nem csak napi rendszerességgel iszik, de keményebben drogozik is. Azt mondják: "Csak ezzel lehet bírni". Hát ezt a szintet már megérteni sem akartam. Ez tipikusan az a munkahely, ahol nem nagyon tudtam szeretni semmit és senkit. Ott volt a kis kávégépem, de már az sem érdekelt egy idő után. Semmilyen jellegű motivációm sem volt, és szó szerint kényszeríteni kellett magamat arra, hogy gondolkozzak. Nem nagyon láttam kiutat. Egyik nap nagyon rosszul lettem, éreztem, hogy ez a fizikai kimerültségnek már egy olyan szintje, amikor a szervezete kiált az embernek. Aznap éjjel este 11 körül elaludtam, és mint mindig, akkor is teljes frászban voltam, hogy nehogy elkéssek, így ebben az éberálom állapotban próbáltam kihúzni reggelig. Hallottam, hogy a telefonom berreg, ergo ébredni kell, és mint az már megszokott volt, világomat nem tudva, nekiálltam készülődni, már teljesen felöltözve, elkészülve indultam volna, amikor jó szokásomhoz híven benéztem a konyhába, hogy lássam hány óra van a sütő kijelzőjén, és milyen szerencse! Ugyanis éjfél volt. Én simán elindultam volna éjfélkor munkába....és bevallom ez a történet utólag volt igazán rémisztő, mert akkor annyira nem voltam magamnál, hogy meg sem rezzentem, szó nélkül, teljes természetességgel mentem vissza aludni arra a maradék pár órára. Az egész állapotomat leírja amúgy ez a történet. Már kérdéseim sem voltak, csak mechanikusan cselekedtem.
Azt azért próbáltam mérlegelni, hogy miért is csinálom, és ugye a válasz, mint mindig...a pénz. De azért azt is realizáltam, hogy ez sokáig nem fog így menni, és mivel tényleg rettenetesen éreztem magam, eldöntöttem, hogy majd elkezdek munkát keresni. Ez a fokú fáradtság és rossz idegállapot amúgy nem csak a dolgozandó órák miatt és a rettenetes forgalom miatt volt, hanem azért is, mert itt egyszerűen mindenki telibe szarta, hogy dolgozni kéne. Röviden egy mondatban annyit, hogy egy műszak alatt a felállás annyi, hogy van egy konyha, ott egy darab szakács, egy pék és egy mosogatófiú, a másik egység a "floor", ahol a hét különböző napjaim más számú pincér/pincérnő, egy manager vagy annak az asszisztense és egy darab barista dolgozik. Ami a profit miatt jó így, mert több pincér, több vendég rendelését tudja felvenni, de a baj csupán annyi, hogy az egy szem szakács és barista meg azt sem tudja hol áll a feje, annyi rendelést kell teljesítenie egy időben. De még ez is hagyján, ami rosszabb, hogy pl. nekem, mint baristának annyi lenne a dolgom, hogy elkészítsem a papírra lefirkantott rendeléseket, utána meg elüvöltsem a bűvös szavakat, hogy "coffee up", majd a pincéreknek jönnie kéne és kivinni. Általában ezen a két helyen el is vérzik a dolog, mert hibásan írják le a rendelést, és legtöbbször túl elfoglaltak, hogy kivigyék az elkészült kávékat, amik nekem feltorlódnak, és munkafelület híján akadályoznak a következő italok elkészítésében, plusz egy idő után a kávé összeesik és nem szép...ilyenkor újra el kell készítenem, és innen ez egy véget nem érő harc. A lényeg, hogy nap, mint nap azt éreztem, hogy kisebb cserbenhagyásos gázolások áldozata vagyok. Kezdve onnan, hogy reggel általában késnek a kedves kollégák, mert előző este durván szétcsapták magukat, és nekem kell dupla munkát kell végeznem, így mire kinyitom a bolt ajtaját már szakad rólam a víz, és akkor még kedvesnek és frissnek is kéne lennem. A szabályzatban benne van, hogy nem lehet késni, de amennyiben megtörténik, ha a késés 5 perc, akkor a borravaló fele jár, ha pedig több, mint 15 perc, akkor nincs borravaló. Ez persze csak papíron létezik, mint tapasztalom, mert mindenki leszámolja magának is. Nem értek semmit, ugyanis mindenki mindenkit utál, de mégsem köpik be egymást, talán mert mindenki okot ad arra, hogy féljen, hogy róla is köpnének, de a felsőbb vezetés felé egyszerűen nem jutnak el a hírek. Egy hónap alatt itt én láttam az apró kihágásokat, de azt is, hogy valaki szünete alatt szívja fel a kokaint a klotyón, vagy épp bejön dolgozni totál részegen és a kasszából vesz ki pénzt, mondván, hogy kamera úgysincs. Ezek a dolgok pedig totál megmérgeztek. Ez az, amiről én nem akarok tudni, hogy létezik és pláne látni nem akarom. Felmerült a kérdés bennem, hogy köpjek-e, mondván, hogy az igazságérzetem kiált, és ez így nem működhet, de akkor meg jön a lelkiismeret furdalás, hogy ez most Júdás szerep lenne-e? A baj az, hogy nem egy vagy két ember csinálja, hanem majdnem mindenki, és a cég bezárna, ha erkölcsi alapon kirúgnák az alkalmazottak háromnegyedét. Így úgysem fog semmi sem történni, plusz a tulaj amikor a feleségével veszekszik otthon, ide menekül, a belső udvaron elszív fél doboz cigit, kicsit iszik mellé, általában vodkát sörrel, majd kocsival! elhajt....szerintem nem igazán hatná meg, ha nemtetszésem fejezném ki a látottak miatt.
Körülbelül így tudom leírni a mindennapok közegét, és szerintem érthető is, hogy miért lettem nagyon beteg és lázas pár hete...akkor két napig itthon feküdtem, de csak túl akartam élni, nagyon nem voltam jó formában. Két hete viszont történt valami, és igen, ismét...a segítség fentről jött.
Vettem az ikeában egy komódot, a legolcsóbb kis gagyi szart, a terv az, hogy majd kifestem, gondoltam ez segít, talán jobban leszek, ha valami szépet csinálok, és kicsit kiszakít ebből a rettenetből. Ezt a szekrényt szereltem este fél 12-ig egy szerdai napon, mert aludni szokás szerint nem tudtam...maga az, hogy kalapálhatok és szerelhetek...sokat segített, kijött egy kis feszültség, és akkor kaptam egy sms-t, annyi állt benne, hogy "Fent vagy még?" De nem ismertem a számot, így visszahívtam. Kiderült, hogy a Harris and Hoole-os manager asszisztens volt az. Tudta, hogy beteg voltam, mert akkor nem tudtam menni dolgozni, és először csak érdeklődött, hogy hogyan vagyok. Néztem is, hogy milyen kedves tőle, aztán bele is kezdett. Mondta, hogy egy hete beszélgetnek rólam az új managerrel, és most, hogy nem voltam, tisztán látták, hogy azért sok dolgot tartottam egyben és jól dolgoztam. Úgy fogalmazott, hogy "Azt akarjuk, hogy gyere vissza!" Tudták, hogy szeretek ott dolgozni, és a pénz miatt mentem el, ezért összeállítottak egy ajánlatot nekem, ami minden gyenge pontot lefedett. Két poszttal feljebb vennének vissza, ami valamennyi fizetésemelést is jelent, teljes munkaidőben, amire a cég heti 32 órás szerződést ad, nincs több órás, de kapok egy kiegészítő dokumentumot, amiben garantálják, hogy heti 40 órát minimum biztosítanak, és mivel órabérben vagyok fizetve, ez nagyon fontos. A szintlépésekhez kellő oktatásokat pedig fizetik, és heti két szabadnapom mindig lesz. Én itt ültem a kis matracomon, csak hallgattam...és nem akartam elhinni...mondta, hogy most kell eldöntenem, hogy akarom-e. A fizetésem így is kevesebb lesz, mint a Gingerben volt, de nem volt kérdés a válasz. Mondtam, hogy természetesen igen. Másnap elkezdték a cég vezetőségének beadagolni a kérést, és mondták, hogy értesítenek, amint elrendezték. Amíg nem volt biztos, nem tudtam felmondani, de másnap egészen más fényben láttam a világot. Döbbenetes volt a változás...újra élet költözött belém. Azt éreztem, hogy megmenekültem, és ez az egész csak egy rossz álom volt.
Aznap már nem vetett szét az ideg, amikor szarban hagytak, és folyamatosan ellenem dolgoztak a kollégáim....mindenen mosolyogtam csak, mert azt éreztem, hogy semmi tétje sincs. Este hívtak is a Harris+Hoole-ból, hogy mindent elintéztek, felmondhatok.
Így egy napsütéses pénteki napon, mosolyogva bementem dolgozni, és csak annyit mondtam a general managernek, hogy "I quit."
Hihetetlenül megkönnyebbültem. Senkinek egy kérdése nem volt itt 4 hét alatt hozzám, egyetlen kérdése sem, így stílusosan erre sem kérdeztek rá, hogy miért. Annyit kérdeztek meg csupán, hogy mikor megyek el. Mondtam, hogy egy hét a felmondási időm, így egy hét múlva. Az holnap, illetve már ma telik le.
Azóta egyre több dolog derül ki, hogy miért is hívtak vissza, és ez a leginkább hihetetlen része a dolognak. Ahogy előző jelentkezésem alkalmával is leírtam, a H+H-ban nagyon jó, értelmes, kedves emberekkel dolgoztam, olyanokkal akiket érdekel, amit csinálnak, és azok is érdeklik őket, akikkel csinálják, de a cég a csőd szélén áll. Most a vezetőségnek el kellett döntenie, hogy mit akarnak. Szeretnének növekedni, terjeszkedni, és egy Starbuckssá válni, vagy inkább elmennek egy speciality irányba. Eddig a terjeszkedéssel próbálkoztak, ami most be is dőlt, így most behoznak egy teljesen új rendszert. Az egész kávé kultúra nagyon érdekes, mert a jó ötletek, és a tudományos háttér Óceániából jön, de Londonban van ennek a legnagyobb piaca jelenleg, így ide hoznak mindent először. Pár éve kitalálták ezt az új vonalat, amikor mindent mérnek, tudományos alapokra helyezték az esspresso elkészítését, és durván egy éve létrehoztak vegyészek egy még újabb eljárást. Erre az első gépek is elkészültek, és egy sokkal stabilabb minőséget tesznek lehetővé. Jelenleg 4 kávézó (bolt) szolgál kávét ezzel az eljárással, mind a 4 Londonban van, és most a H+H egy boltot átalakít, és kísérleti jelleggel bevezeti ezt a rendszert. Ez a bolt pedig a Cannon St. lesz, az én boltom. Ez a bolt mindig is kiemelt helyen állt, nem csak a profit termelés miatt, és most még inkább kidomborítják kávé részét. Az egész boltot szét is verték ezen a hétvégén, és az összes munkatársammal együtt a jövő héten egy speciális tréningen veszünk részt együtt, amíg í boltot átalakítják. A jövő héten az oktatás eleje elméleti, a vége pedig gyakorlati lesz, majd a hétvégére új külsővel, átalakítva megnyílik a bolt, de még vendégek nélkül, teszteljük az új gépeket. Később külön egyesével kap minden barista tréninget. Még én sem tudom elképzelni, de állítólag a kaja pultot teljesen megszüntetik, helyette önkiszolgáló lesz, magyarul a szendvicsekkel meg a süteményekkel még annyit sem fognak foglalkozni, és a kávézó végében, mintegy színpadon lesz felállítva négy gép, ahol csak baristák leszünk, és mindenki másra fog specializálódni. Már nem egy hanem 3 féle kávéból lehet majd a vendégeknek rendelni az espresso alapú italokat, és a fileres kávékból is lesz több. 4 barista lesz egy műszak alatt, egy felelős a 4 espressoért, egy másik a filter állomásért, a harmadik a tej elkészítéséért és a negyedik pedig a latte artért. (Valószínű az elején én leszek a negyedik, de egy idő után rotálódik majd.) Ettől igazán megtisztelő ez a felkérés, hogy "úgymond a legjobb baristáikkal" prezentálják az új rendszert, és ebbe beválogattak engem is. Azt mondták, hogy olyanokat kerestek, akik nem csak jól dolgoznak, hanem érekli is őket a fejlődés és szeretnének tanulni erről.
A lényeg, hogy hétfőn kezdődik a dolog, úgy lehetne fogalmazni, hogy kezdődik az interaktív iskola, de most lesz fizika meg kémia is, és hamarosan az új gépeket is megtanuljuk szétszerelni. :)
Ettől ismét visszanyertem a lelkesedésemet, és lehet, hogy unalmasan hangzik, de nekem hihetetlen izgalmas. (Valahol mégis szorult belém valami műszaki vonal...) Az meg, hogy valamiben benne leszek, ami világszintem most jön csak be a képbe, hatalmas dolog. Ha ez a rendszer beindul, és elkezd terjeszkedni, akkor taníthatom is, cégen belül biztosan, de lehetséges, hogy cégen kívül is akadnak majd lehetőségek, mert ez a tudás abszolút kuriózum. (Amúgy a különbség a régivel szemben annyi-ha valakit érdekel- hogy az espresso elkészítéséhez eddig három alapvető dologgal számoltunk, az egyik az ún. DOSE: darált kávé súlya grammban, TIME: az az időmennyiség, ami alatt a kávét lefőzzük, YEILD: a lefőzött espresso folyadék súlya grammban. Amikor kész egy espresso, akkor kóstolni kell, majd amit érzünk azt tudni kell értelmezni, ha túl savas akkor például a darálót átállítjuk, hogy apróbb szemcsékre daráljon, vagy megemeljük a dose-t, hogy a víz lassabban tudjon átfolyni a kávén, ezáltal több ízt vesz fel útközben, de hagyhatjuk, hogy több másodpercig főződjön le, stb. Ez olyan mint a photoshop, egy problémára ezer lehetőség van, hogy megoldjuk, de persze mindegyik egy kicsit más, és másra jó, sokszor lehet tudni, hogy bár kevesebb kávéval is meg tudnánk oldani a dolgot, mégsem jó megoldás az, mert akkor az íz felborulna, és nem harmonikusabb lenne a végeredmény, hanem mondjuk a savas érzetet egy keserű nyomná el. Az új rendszerben az lesz más, hogy a lefőzéshez használt víz hőmérsékletét és nyomását is szabályozzuk, de ezen felül az átfolyó víz mennyiségét is és az idő /extraction time/, mint olyan irreleváns lesz, nem tudjuk lekapcsolni a gépet akármikor, ami nehéz lesz, főleg az elején, mivel eddig ha láttuk, hogy az espresso változik, a színéből, folyásának gyorsaságából, tudtuk, hogy épp tovább vagy kevesebb ideig kell lefőzni, ezzel megmentve magunkat attól, hogy újra kelljen mondjuk csinálni az egészet, ami ha forgalmas helyen dolgozik az ember nagyon jó. Persze a rossz oldala is megvolt, az ember néha 4 dolgot csinált egyszerre, és olyankor tovább futott az idő, amivel egy elrontott kávét szolgált fel. Ezért is az új rendszer, hogy ne legyen ilyen. A lényeg, hogy meg kell tanulni másképp gondolkodni, ami nem túl könnyű, mert bár minden marad manuális, az időt nem tudjuk befolyásolni, helyette viszont két másik tényezőt igen, és ezeknek a működését meg kell érteni, azt, hogy a nyomás és a hőmérséklet hogyan befolyásolja a kávé ízét.)
És igen, lehet, hogy a Harris and Hoole bezár, csődbe megy valamikor, de ez az egész, ami most történik, egy olyan dolog, amiben benne lenni fantasztikus, és tart ameddig tart, én élvezni szeretném. Amikor ott vagyok, azt érzem, hogy van értelme Londonban lennem, és nem a pénz miatt, hanem mert fantasztikus emberekkel találkozom, és hihetetlen milyen izgalmasan tanítanak itt. Most mondjuk még az oktatóinknak is új az egész, mindenki próbálja értelmezni, de majd, ha már csináljuk megérjük. Ma lent voltam a tréning központban, és 6 órán át csak espressót készítettünk és jegyzeteltünk, figyeltük, hogy mi változtat meg és mit, hogyan változik az íz és mit mutatnak a számok ezzel szemben. Még mindig nem sikerült egy kvázi képletet kialakítani de már kezd kirajzolódni valamiféle ok-okozat viszony.
Mit is mondhatnék...vannak ajtók, amik többször is kinyílnak, ez a H+H, már harmadszor másfél éven belül, és nagyon megható az emberi oldala is. Itt van lelke mindenkinek, érdekli őket a világ, és ami nagyon fontos, azon túl, hogy csinálnak valamit, érteni is akarják. Most boldog vagyok, és bár nem volt egy jó tapasztalat az elmúlt hónap, mégsem bánom, hogy eljöttem, jó volt látni, hogy máshol milyen, és tudni, biztosan tudni, hogy jó helyen vagyok. Pénzben ez az egy hónap a Gingerben segíteni fog rajtam, mert a lakással kapcsolatos adósságaimat vissza tudom adni, így már nem nyomaszt ez többé. Ha nem megyek el, akkor pedig nem hívnak vissza és nem lépek előrébb. Különös a világ.
Egy mondatot még szentelnék a Ginger&White-nak, csupán arról, hogy bár a kollégák zöme sokkolóan embertelen ember, azért akadt egy megható jelenet is. A mosogató emberek, általában idősebb pasasok, akik nem nagyon tudnak angolul, itt sincs másképp. Az egyikük János, aki Marosvásárhelyen született, de a családja román. Keveset beszél magyarul, leginkább csak szavakat, meg káromkodik, de azt szép hosszan. :) Egyik nap a kisfőnök lány kért tőle dolgokat, erre János nagyon rápirított, és mondta neki, hogy most NEM!, "Két perc szünetet tartok, mert a rádióban most a kislányom kedvenc száma megy!" Felhangosította a rádiót, és kivonult, én bevallom annyira siettem, hogy elfelejtettem, és leszáguldottam a konyhába valamiért, János pedig ott állt, könnyes szemmel. Az egész annyira szívbemarkoló volt. Munka után kérdezgettem, és természetesen örömmel mesélt, mondta, hogy tőle sem kérdezett itt még senki semmit, pedig jegygyűrűje is van, elmesélte, hogy van két lánya, 5 és 10 évesek, akiknek most fog babát venni ajándékba, ha megjöna fizetése, és amint vissza tudja fizetni a hitelt, amit a házuk építésére vett fel, megy is haza. Ezt a munkahelyet bár ő is utálja, mégsem nagyon akar váltani, mert kicsit tud csak angolul és fél, hogy átverik. Nagyon szeretne már hazamenni. Mondtam is utána a kollégámnak, hogy látod, ezek a sorsok...de valahogy itt senkit sem érdekel a másik. Tényleg, ha kell inkább csak ráböknek egy asztalra, h tisztítsd le, vagy rámutatnak a listára, hogy csináld meg azt a kávét, csak meg ne kelljen szólalni, ne kelljen kinyitni a szájukat, és kérni. Végtelenül szomorú. És a nagy celebek meg itt reggeliznek, kávézgatnak, nem is értem. Bevallom hidegen hagyott majdnem mindegyik, amelyiket láttam, egy valaki érdekelt, és az Helena Bonham Carter, akit pár napja sikerült is látnom, kérdezgetett engem egy süteményről a kirakatban...hát ez is megtörtént. Azt hiszem tényleg semmi sem hiányzik már a képből. Örömmel hagyom itt ezt a kócerájt.
Majd jelentkezem, ha már ismét a H+H-ban vagyok és értem az új rendszert. Várom, hogy kialakuljanak a hétköznapjaim, és visszatérjen a heti két szabadnap fogalma az életembe.
Minden teljesen rendszertelenné vált és szétesett azáltal, hogy eltűnt a hétvége fogalma ismét, és tulajdonképpen nem volt szabadnapom. Minden nap ugyanolyan lett, sivár, unalmas és már nem is tudtam mit várni. Néha csak a nap végét vártam, szerettem volna valamit csinálni, de már annyira lemerültem addigra, hogy csak aludni tudtam. Az emberi oldala is gyászos volt, tulajdonképpen nem dolgozik egy érdekes ember sem itt. Mindenki belefásultan csinálta a dolgát, és egy csőd idegileg. Mindenki a maga módján kezeli ezt. Ami engem nagyon elszomorított, hogy van azért egy elég jelentős réteg, aki nem csak napi rendszerességgel iszik, de keményebben drogozik is. Azt mondják: "Csak ezzel lehet bírni". Hát ezt a szintet már megérteni sem akartam. Ez tipikusan az a munkahely, ahol nem nagyon tudtam szeretni semmit és senkit. Ott volt a kis kávégépem, de már az sem érdekelt egy idő után. Semmilyen jellegű motivációm sem volt, és szó szerint kényszeríteni kellett magamat arra, hogy gondolkozzak. Nem nagyon láttam kiutat. Egyik nap nagyon rosszul lettem, éreztem, hogy ez a fizikai kimerültségnek már egy olyan szintje, amikor a szervezete kiált az embernek. Aznap éjjel este 11 körül elaludtam, és mint mindig, akkor is teljes frászban voltam, hogy nehogy elkéssek, így ebben az éberálom állapotban próbáltam kihúzni reggelig. Hallottam, hogy a telefonom berreg, ergo ébredni kell, és mint az már megszokott volt, világomat nem tudva, nekiálltam készülődni, már teljesen felöltözve, elkészülve indultam volna, amikor jó szokásomhoz híven benéztem a konyhába, hogy lássam hány óra van a sütő kijelzőjén, és milyen szerencse! Ugyanis éjfél volt. Én simán elindultam volna éjfélkor munkába....és bevallom ez a történet utólag volt igazán rémisztő, mert akkor annyira nem voltam magamnál, hogy meg sem rezzentem, szó nélkül, teljes természetességgel mentem vissza aludni arra a maradék pár órára. Az egész állapotomat leírja amúgy ez a történet. Már kérdéseim sem voltak, csak mechanikusan cselekedtem.
Azt azért próbáltam mérlegelni, hogy miért is csinálom, és ugye a válasz, mint mindig...a pénz. De azért azt is realizáltam, hogy ez sokáig nem fog így menni, és mivel tényleg rettenetesen éreztem magam, eldöntöttem, hogy majd elkezdek munkát keresni. Ez a fokú fáradtság és rossz idegállapot amúgy nem csak a dolgozandó órák miatt és a rettenetes forgalom miatt volt, hanem azért is, mert itt egyszerűen mindenki telibe szarta, hogy dolgozni kéne. Röviden egy mondatban annyit, hogy egy műszak alatt a felállás annyi, hogy van egy konyha, ott egy darab szakács, egy pék és egy mosogatófiú, a másik egység a "floor", ahol a hét különböző napjaim más számú pincér/pincérnő, egy manager vagy annak az asszisztense és egy darab barista dolgozik. Ami a profit miatt jó így, mert több pincér, több vendég rendelését tudja felvenni, de a baj csupán annyi, hogy az egy szem szakács és barista meg azt sem tudja hol áll a feje, annyi rendelést kell teljesítenie egy időben. De még ez is hagyján, ami rosszabb, hogy pl. nekem, mint baristának annyi lenne a dolgom, hogy elkészítsem a papírra lefirkantott rendeléseket, utána meg elüvöltsem a bűvös szavakat, hogy "coffee up", majd a pincéreknek jönnie kéne és kivinni. Általában ezen a két helyen el is vérzik a dolog, mert hibásan írják le a rendelést, és legtöbbször túl elfoglaltak, hogy kivigyék az elkészült kávékat, amik nekem feltorlódnak, és munkafelület híján akadályoznak a következő italok elkészítésében, plusz egy idő után a kávé összeesik és nem szép...ilyenkor újra el kell készítenem, és innen ez egy véget nem érő harc. A lényeg, hogy nap, mint nap azt éreztem, hogy kisebb cserbenhagyásos gázolások áldozata vagyok. Kezdve onnan, hogy reggel általában késnek a kedves kollégák, mert előző este durván szétcsapták magukat, és nekem kell dupla munkát kell végeznem, így mire kinyitom a bolt ajtaját már szakad rólam a víz, és akkor még kedvesnek és frissnek is kéne lennem. A szabályzatban benne van, hogy nem lehet késni, de amennyiben megtörténik, ha a késés 5 perc, akkor a borravaló fele jár, ha pedig több, mint 15 perc, akkor nincs borravaló. Ez persze csak papíron létezik, mint tapasztalom, mert mindenki leszámolja magának is. Nem értek semmit, ugyanis mindenki mindenkit utál, de mégsem köpik be egymást, talán mert mindenki okot ad arra, hogy féljen, hogy róla is köpnének, de a felsőbb vezetés felé egyszerűen nem jutnak el a hírek. Egy hónap alatt itt én láttam az apró kihágásokat, de azt is, hogy valaki szünete alatt szívja fel a kokaint a klotyón, vagy épp bejön dolgozni totál részegen és a kasszából vesz ki pénzt, mondván, hogy kamera úgysincs. Ezek a dolgok pedig totál megmérgeztek. Ez az, amiről én nem akarok tudni, hogy létezik és pláne látni nem akarom. Felmerült a kérdés bennem, hogy köpjek-e, mondván, hogy az igazságérzetem kiált, és ez így nem működhet, de akkor meg jön a lelkiismeret furdalás, hogy ez most Júdás szerep lenne-e? A baj az, hogy nem egy vagy két ember csinálja, hanem majdnem mindenki, és a cég bezárna, ha erkölcsi alapon kirúgnák az alkalmazottak háromnegyedét. Így úgysem fog semmi sem történni, plusz a tulaj amikor a feleségével veszekszik otthon, ide menekül, a belső udvaron elszív fél doboz cigit, kicsit iszik mellé, általában vodkát sörrel, majd kocsival! elhajt....szerintem nem igazán hatná meg, ha nemtetszésem fejezném ki a látottak miatt.
Körülbelül így tudom leírni a mindennapok közegét, és szerintem érthető is, hogy miért lettem nagyon beteg és lázas pár hete...akkor két napig itthon feküdtem, de csak túl akartam élni, nagyon nem voltam jó formában. Két hete viszont történt valami, és igen, ismét...a segítség fentről jött.
Vettem az ikeában egy komódot, a legolcsóbb kis gagyi szart, a terv az, hogy majd kifestem, gondoltam ez segít, talán jobban leszek, ha valami szépet csinálok, és kicsit kiszakít ebből a rettenetből. Ezt a szekrényt szereltem este fél 12-ig egy szerdai napon, mert aludni szokás szerint nem tudtam...maga az, hogy kalapálhatok és szerelhetek...sokat segített, kijött egy kis feszültség, és akkor kaptam egy sms-t, annyi állt benne, hogy "Fent vagy még?" De nem ismertem a számot, így visszahívtam. Kiderült, hogy a Harris and Hoole-os manager asszisztens volt az. Tudta, hogy beteg voltam, mert akkor nem tudtam menni dolgozni, és először csak érdeklődött, hogy hogyan vagyok. Néztem is, hogy milyen kedves tőle, aztán bele is kezdett. Mondta, hogy egy hete beszélgetnek rólam az új managerrel, és most, hogy nem voltam, tisztán látták, hogy azért sok dolgot tartottam egyben és jól dolgoztam. Úgy fogalmazott, hogy "Azt akarjuk, hogy gyere vissza!" Tudták, hogy szeretek ott dolgozni, és a pénz miatt mentem el, ezért összeállítottak egy ajánlatot nekem, ami minden gyenge pontot lefedett. Két poszttal feljebb vennének vissza, ami valamennyi fizetésemelést is jelent, teljes munkaidőben, amire a cég heti 32 órás szerződést ad, nincs több órás, de kapok egy kiegészítő dokumentumot, amiben garantálják, hogy heti 40 órát minimum biztosítanak, és mivel órabérben vagyok fizetve, ez nagyon fontos. A szintlépésekhez kellő oktatásokat pedig fizetik, és heti két szabadnapom mindig lesz. Én itt ültem a kis matracomon, csak hallgattam...és nem akartam elhinni...mondta, hogy most kell eldöntenem, hogy akarom-e. A fizetésem így is kevesebb lesz, mint a Gingerben volt, de nem volt kérdés a válasz. Mondtam, hogy természetesen igen. Másnap elkezdték a cég vezetőségének beadagolni a kérést, és mondták, hogy értesítenek, amint elrendezték. Amíg nem volt biztos, nem tudtam felmondani, de másnap egészen más fényben láttam a világot. Döbbenetes volt a változás...újra élet költözött belém. Azt éreztem, hogy megmenekültem, és ez az egész csak egy rossz álom volt.
Aznap már nem vetett szét az ideg, amikor szarban hagytak, és folyamatosan ellenem dolgoztak a kollégáim....mindenen mosolyogtam csak, mert azt éreztem, hogy semmi tétje sincs. Este hívtak is a Harris+Hoole-ból, hogy mindent elintéztek, felmondhatok.
Így egy napsütéses pénteki napon, mosolyogva bementem dolgozni, és csak annyit mondtam a general managernek, hogy "I quit."
Hihetetlenül megkönnyebbültem. Senkinek egy kérdése nem volt itt 4 hét alatt hozzám, egyetlen kérdése sem, így stílusosan erre sem kérdeztek rá, hogy miért. Annyit kérdeztek meg csupán, hogy mikor megyek el. Mondtam, hogy egy hét a felmondási időm, így egy hét múlva. Az holnap, illetve már ma telik le.
Azóta egyre több dolog derül ki, hogy miért is hívtak vissza, és ez a leginkább hihetetlen része a dolognak. Ahogy előző jelentkezésem alkalmával is leírtam, a H+H-ban nagyon jó, értelmes, kedves emberekkel dolgoztam, olyanokkal akiket érdekel, amit csinálnak, és azok is érdeklik őket, akikkel csinálják, de a cég a csőd szélén áll. Most a vezetőségnek el kellett döntenie, hogy mit akarnak. Szeretnének növekedni, terjeszkedni, és egy Starbuckssá válni, vagy inkább elmennek egy speciality irányba. Eddig a terjeszkedéssel próbálkoztak, ami most be is dőlt, így most behoznak egy teljesen új rendszert. Az egész kávé kultúra nagyon érdekes, mert a jó ötletek, és a tudományos háttér Óceániából jön, de Londonban van ennek a legnagyobb piaca jelenleg, így ide hoznak mindent először. Pár éve kitalálták ezt az új vonalat, amikor mindent mérnek, tudományos alapokra helyezték az esspresso elkészítését, és durván egy éve létrehoztak vegyészek egy még újabb eljárást. Erre az első gépek is elkészültek, és egy sokkal stabilabb minőséget tesznek lehetővé. Jelenleg 4 kávézó (bolt) szolgál kávét ezzel az eljárással, mind a 4 Londonban van, és most a H+H egy boltot átalakít, és kísérleti jelleggel bevezeti ezt a rendszert. Ez a bolt pedig a Cannon St. lesz, az én boltom. Ez a bolt mindig is kiemelt helyen állt, nem csak a profit termelés miatt, és most még inkább kidomborítják kávé részét. Az egész boltot szét is verték ezen a hétvégén, és az összes munkatársammal együtt a jövő héten egy speciális tréningen veszünk részt együtt, amíg í boltot átalakítják. A jövő héten az oktatás eleje elméleti, a vége pedig gyakorlati lesz, majd a hétvégére új külsővel, átalakítva megnyílik a bolt, de még vendégek nélkül, teszteljük az új gépeket. Később külön egyesével kap minden barista tréninget. Még én sem tudom elképzelni, de állítólag a kaja pultot teljesen megszüntetik, helyette önkiszolgáló lesz, magyarul a szendvicsekkel meg a süteményekkel még annyit sem fognak foglalkozni, és a kávézó végében, mintegy színpadon lesz felállítva négy gép, ahol csak baristák leszünk, és mindenki másra fog specializálódni. Már nem egy hanem 3 féle kávéból lehet majd a vendégeknek rendelni az espresso alapú italokat, és a fileres kávékból is lesz több. 4 barista lesz egy műszak alatt, egy felelős a 4 espressoért, egy másik a filter állomásért, a harmadik a tej elkészítéséért és a negyedik pedig a latte artért. (Valószínű az elején én leszek a negyedik, de egy idő után rotálódik majd.) Ettől igazán megtisztelő ez a felkérés, hogy "úgymond a legjobb baristáikkal" prezentálják az új rendszert, és ebbe beválogattak engem is. Azt mondták, hogy olyanokat kerestek, akik nem csak jól dolgoznak, hanem érekli is őket a fejlődés és szeretnének tanulni erről.
A lényeg, hogy hétfőn kezdődik a dolog, úgy lehetne fogalmazni, hogy kezdődik az interaktív iskola, de most lesz fizika meg kémia is, és hamarosan az új gépeket is megtanuljuk szétszerelni. :)
Ettől ismét visszanyertem a lelkesedésemet, és lehet, hogy unalmasan hangzik, de nekem hihetetlen izgalmas. (Valahol mégis szorult belém valami műszaki vonal...) Az meg, hogy valamiben benne leszek, ami világszintem most jön csak be a képbe, hatalmas dolog. Ha ez a rendszer beindul, és elkezd terjeszkedni, akkor taníthatom is, cégen belül biztosan, de lehetséges, hogy cégen kívül is akadnak majd lehetőségek, mert ez a tudás abszolút kuriózum. (Amúgy a különbség a régivel szemben annyi-ha valakit érdekel- hogy az espresso elkészítéséhez eddig három alapvető dologgal számoltunk, az egyik az ún. DOSE: darált kávé súlya grammban, TIME: az az időmennyiség, ami alatt a kávét lefőzzük, YEILD: a lefőzött espresso folyadék súlya grammban. Amikor kész egy espresso, akkor kóstolni kell, majd amit érzünk azt tudni kell értelmezni, ha túl savas akkor például a darálót átállítjuk, hogy apróbb szemcsékre daráljon, vagy megemeljük a dose-t, hogy a víz lassabban tudjon átfolyni a kávén, ezáltal több ízt vesz fel útközben, de hagyhatjuk, hogy több másodpercig főződjön le, stb. Ez olyan mint a photoshop, egy problémára ezer lehetőség van, hogy megoldjuk, de persze mindegyik egy kicsit más, és másra jó, sokszor lehet tudni, hogy bár kevesebb kávéval is meg tudnánk oldani a dolgot, mégsem jó megoldás az, mert akkor az íz felborulna, és nem harmonikusabb lenne a végeredmény, hanem mondjuk a savas érzetet egy keserű nyomná el. Az új rendszerben az lesz más, hogy a lefőzéshez használt víz hőmérsékletét és nyomását is szabályozzuk, de ezen felül az átfolyó víz mennyiségét is és az idő /extraction time/, mint olyan irreleváns lesz, nem tudjuk lekapcsolni a gépet akármikor, ami nehéz lesz, főleg az elején, mivel eddig ha láttuk, hogy az espresso változik, a színéből, folyásának gyorsaságából, tudtuk, hogy épp tovább vagy kevesebb ideig kell lefőzni, ezzel megmentve magunkat attól, hogy újra kelljen mondjuk csinálni az egészet, ami ha forgalmas helyen dolgozik az ember nagyon jó. Persze a rossz oldala is megvolt, az ember néha 4 dolgot csinált egyszerre, és olyankor tovább futott az idő, amivel egy elrontott kávét szolgált fel. Ezért is az új rendszer, hogy ne legyen ilyen. A lényeg, hogy meg kell tanulni másképp gondolkodni, ami nem túl könnyű, mert bár minden marad manuális, az időt nem tudjuk befolyásolni, helyette viszont két másik tényezőt igen, és ezeknek a működését meg kell érteni, azt, hogy a nyomás és a hőmérséklet hogyan befolyásolja a kávé ízét.)
És igen, lehet, hogy a Harris and Hoole bezár, csődbe megy valamikor, de ez az egész, ami most történik, egy olyan dolog, amiben benne lenni fantasztikus, és tart ameddig tart, én élvezni szeretném. Amikor ott vagyok, azt érzem, hogy van értelme Londonban lennem, és nem a pénz miatt, hanem mert fantasztikus emberekkel találkozom, és hihetetlen milyen izgalmasan tanítanak itt. Most mondjuk még az oktatóinknak is új az egész, mindenki próbálja értelmezni, de majd, ha már csináljuk megérjük. Ma lent voltam a tréning központban, és 6 órán át csak espressót készítettünk és jegyzeteltünk, figyeltük, hogy mi változtat meg és mit, hogyan változik az íz és mit mutatnak a számok ezzel szemben. Még mindig nem sikerült egy kvázi képletet kialakítani de már kezd kirajzolódni valamiféle ok-okozat viszony.
Mit is mondhatnék...vannak ajtók, amik többször is kinyílnak, ez a H+H, már harmadszor másfél éven belül, és nagyon megható az emberi oldala is. Itt van lelke mindenkinek, érdekli őket a világ, és ami nagyon fontos, azon túl, hogy csinálnak valamit, érteni is akarják. Most boldog vagyok, és bár nem volt egy jó tapasztalat az elmúlt hónap, mégsem bánom, hogy eljöttem, jó volt látni, hogy máshol milyen, és tudni, biztosan tudni, hogy jó helyen vagyok. Pénzben ez az egy hónap a Gingerben segíteni fog rajtam, mert a lakással kapcsolatos adósságaimat vissza tudom adni, így már nem nyomaszt ez többé. Ha nem megyek el, akkor pedig nem hívnak vissza és nem lépek előrébb. Különös a világ.
Egy mondatot még szentelnék a Ginger&White-nak, csupán arról, hogy bár a kollégák zöme sokkolóan embertelen ember, azért akadt egy megható jelenet is. A mosogató emberek, általában idősebb pasasok, akik nem nagyon tudnak angolul, itt sincs másképp. Az egyikük János, aki Marosvásárhelyen született, de a családja román. Keveset beszél magyarul, leginkább csak szavakat, meg káromkodik, de azt szép hosszan. :) Egyik nap a kisfőnök lány kért tőle dolgokat, erre János nagyon rápirított, és mondta neki, hogy most NEM!, "Két perc szünetet tartok, mert a rádióban most a kislányom kedvenc száma megy!" Felhangosította a rádiót, és kivonult, én bevallom annyira siettem, hogy elfelejtettem, és leszáguldottam a konyhába valamiért, János pedig ott állt, könnyes szemmel. Az egész annyira szívbemarkoló volt. Munka után kérdezgettem, és természetesen örömmel mesélt, mondta, hogy tőle sem kérdezett itt még senki semmit, pedig jegygyűrűje is van, elmesélte, hogy van két lánya, 5 és 10 évesek, akiknek most fog babát venni ajándékba, ha megjöna fizetése, és amint vissza tudja fizetni a hitelt, amit a házuk építésére vett fel, megy is haza. Ezt a munkahelyet bár ő is utálja, mégsem nagyon akar váltani, mert kicsit tud csak angolul és fél, hogy átverik. Nagyon szeretne már hazamenni. Mondtam is utána a kollégámnak, hogy látod, ezek a sorsok...de valahogy itt senkit sem érdekel a másik. Tényleg, ha kell inkább csak ráböknek egy asztalra, h tisztítsd le, vagy rámutatnak a listára, hogy csináld meg azt a kávét, csak meg ne kelljen szólalni, ne kelljen kinyitni a szájukat, és kérni. Végtelenül szomorú. És a nagy celebek meg itt reggeliznek, kávézgatnak, nem is értem. Bevallom hidegen hagyott majdnem mindegyik, amelyiket láttam, egy valaki érdekelt, és az Helena Bonham Carter, akit pár napja sikerült is látnom, kérdezgetett engem egy süteményről a kirakatban...hát ez is megtörtént. Azt hiszem tényleg semmi sem hiányzik már a képből. Örömmel hagyom itt ezt a kócerájt.
Majd jelentkezem, ha már ismét a H+H-ban vagyok és értem az új rendszert. Várom, hogy kialakuljanak a hétköznapjaim, és visszatérjen a heti két szabadnap fogalma az életembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése