A bejegyzés talán feltárja milyen itt a hangulat ebben az időszakban, azon túl, hogy esik, fúj a szél, és mostanáig 10-15 fokok voltak.
Sok dolog nem mondanám, hogy
történt legutóbbi bejegyzésem óta, mert sajnos szabadnapjaim továbbra
sincsenek, jó esetben hetente maximum egy, ami a folyamatos betegeskedéseimnek
köszönhetően az életben maradást biztosítja csupán számomra. Így viszont most a kávézós mindennapokról
mesélnék egy keveset…:)
Már említettem pár „karaktert”,
akik továbbra is megszínesítik mindennapjaimat. Az első számú a manager, aki
amúgy egy kedves emberke Chiléből, bár különös külseje némileg néha
megkérdőjelezi ezt, mégis szerethető a "civil" oldala. Leginkább a Tim
Burton-féle „umpa lumpakhoz” tudnám hasonlítani a megjelenését, amúgy a Charlie
és a csokigyár egy jó hasonlat, mivel napjainkat az édességek előállításával és
szép elrendezésével töltjük, így nem meglepő a „főnök” milyensége. :)
Tulajdonképpen néha falusiasnak (ezennel nem érzem, hogy egy 10milliós városban vagyok) hangulatosnak
is nevezném a csöndesebb napokat, mert a környékbeliek járnak be hozzánk,
akiket névről ismerünk, és mindenkinek tudjuk mi a kedvenc itala. Sokszor a
buszból látom ezeket a „regular customer”-eket, és jókat szoktam mosolyogni,
amikor az jár a fejemben, hogy „nézzenek oda, a „single shot mocha with whipped
cream” most szalad át a busz előtt”…Amúgy filmre lehetne vinni ezt, hogy kb
50-60 ember napi szinten jön a kis italáért, mindenkiről nap mint nap egyre
többet tudunk meg, ami egészen izgalmas,
szeretem, amikor emberi történeteket ismerek meg. Múltkor például az egyik
perzsa fickóba szaladtam bele munka után, nem volt esernyőm (ami itt ugye nagy
felelőtlenség) és így elkísért egy darabig,
elkezdett mesélni, 13 éve nem látta a családját, politikai dolgok miatt
kellett eljönnie, és nem is tarthatja a szeretteivel a kapcsolatot, hogy védje
őket, különös dolgokat mesélt…valahogy itt mindenki olyan magányos, és hamar
megnyílik, elkezd mesélni. (Még ajándékot is hoztak páran az ünnepek alkalmával
nekünk, volt aki levelet is írt…megható, nem? :))Senki sem az akinek látszik,
mindenki másért van itt, máshogy képzeli a jövőjét, és gondolkozik, sokat…azon,
hogyan lehetne jobb.
Persze a "britt-zsidó" törzsvendégek
elég gusztustalanok, mindenért panaszkodnak, nekik a forrásban lévő víz sem
elég meleg. Egyik kedvenc figurám Keith, úgy 60 éves, minden egyes nap megeszik
egy sonkás croissant és kéri a „tall-boiling skimmed latte-ját”, miközben
folyamatosan morog valamiért, vagy a fűtés kevés neki, vagy az a baja, hogy
foglalt a wc, néha pedig mindenkit megfenyeget, hogy nem jön többet, ha nem megy
elég gyorsan a pénztárnál a sor…
A másik szörnyűség Michael, 50
éves totál pedofil külsővel rendelkező marha, aki minden nap mindenkit le akar
ellenőrizni, mindig kéri a blokkot, és utána is számol egyből a dolgoknak,
aztán kritizálja a zenét és elmondja, hogy nem vagyunk elég jó munkaerő. A
harmadik „öreg”a fekete Oscar, ő hőbörög…olyan magyarosan, amúgy, de legalább
vicces….időbe telt mire megértettem az artikulálatlan angolját, aminek oka az
lehet, hogy nincs túl sok foga, ami van az viszont aranyból van, hogy
passzoljon a bőréhez. Viszont őt nagyon bírom, amikor nem volt hangom elment
boltba és vett nekem torokfájásra cukrot, persze hozzá is tette, hogy nagyon
drága volt…:) Mindig új italt akar kipróbálni és elmondja, hogy az amit kapott épp
miért szar, jah és a legfontosabb, az ő vesszőparipája, hogy nincsenek
letisztítva az asztalok. Viszont ő mindig mosolyt csal az arcunkra. Kedves idióta.( A napokban bent volt egy őrült kínai aki halandzsa nyelven
krákogott és hadonászott, majd meg volt lepve, hogy nem értjük és elkezdett
őrjöngeni, össze meg vissza csapkodta a székeket….erre odatotyogott Oscar és elkezdett
jó hangosan nevetni, majd kérdezte, hogy mit adtunk a kínainak, mert ő is akar
belőle…szeretne megőrülni egy kicsit…:))
Rajtuk kívül még egy úriembert
emelnék ki, aki megér egy misét….hatalmas darab fekete fickó, zárás előtt fél
órával vánszorog be az ajtón (amin alig fér be), és csak hörög…annyit, hogy „a
tea please….grande…HOT MILK” ez annyit tesz, hogy neki forró tej kell a kis
tájába…amit amúgy mindig szertartás szerűen fogyaszt…Minden nap a KFC-ben
kezdi, Vágó Pistánál vásárol egy nagy doboz csirkét, majd bejön, megeszi,
kikéri a teáját, és leül….5-10 percen belül elalszik utána, és nem lehet felkelteni…a
múltkor sajnos nem volt nálam a fényképezőgépem, pedig pályázatnyertes
szociofotókat lehetett volna készíteni. A boltunkban van egy nagy kandalló, ami
előtt egy kb.15 nm-es szőnyegpadlós, hatalmas fotelokkal berendezett rész. A
kandallót mindig évszaknak megfelelően díszítjük fel, így most körbe műfenyővel volt dekorálva a tetején pedig egy nagy karácsonyfa állt,
alatta a felirattal, hogy „Merry X-mas”, és persze minden tele színes villogó
karácsonyi égőkkel. A hősünk leült a kandalló előtti fotelba és elaludt, a
forró tejecske csordogált a pulóverére, de ez sem zavarta, horkolva, nyitott
szájjal, csorgó nyállal, ülve aludt, körülötte a csirkecombok maradványaival,
fölötte meg villogott a karácsoni-diszkó…zseniális volt. Betegre nevettük
magunkat, mert ez egy karácsonyi üdvözlőlapnak is túl sok lett volna. Ez az
úriember volt, aki legutóbbi havi meetingünk alkalmával bent szunyókált zárás
alatt, nem ébredt fel arra se, hogy minden vendég elment, hogy üvölt a zene,
felmosnak és felporszívóznak körülötte, semmi sem számított, csak
alukált…amikor végeztünk a takarítással, megkérdeztem a managert, hogy
felkeltsem-e, mire ő csak annyit mondott: „Óhh Ócsi(az vok én), hagyd csak….ő
már szinte családtag”. Végül a másfél órás meetingnek is vége lett és amikor
már zártuk végleg a boltot, felkeltettük…megvártuk míg kidöcög és mi is
távoztunk…
Még persze tudnék napokig mesélni remek sztorikat, mert szombatonként egy értelmi fogyatékos 6 fős társaság jár be scrabble-t játszani, ők szintén meglehetősen furcsa és hangos módon vitatkoznak, hogy vajon a leírt szavaik léteznek-e, ami mindig nagy shownak ígérkezik...
No, hát így dolgozunk mi Golders
Greenben, és próbáljuk komolyan venni ezt a totálisan komolytalan munkát.
A személyzet amúgy mostanra csapattá alakult, többnyire jó a hangulat, bár szegény Santa-t nevéből adódóan elég sok negatív atrocitás érte így az ünnepek előtt, volt aki rá akarta erőszakolni a mikulásos sapkáját, de volt aki poénnak hitte a névtábláját és 2 percig nevetett, és csak utána esett le neki, hogy ez az igazi neve....utána nagyon sokszor kért bocsánatot....
Amúgy a melóhelyem környéke London legdurvább
zsidó-negyede, ami megadja a különlegességeket minden nap. Elég érdekes
viseletű és borzasztó természetű emberek járnak be nap mint nap, és
mindegyiknek az Ószövetségből ismerhető neve van. A legtöbb nem mosakszik,
büdös és nagyon ápolatlan, szakállas nőkkel is nap mint nap találkozni, egészen
brutális hogy milyen szörnyek jönnek néha szembe, és öregem beülnek meginni egy
méregdrága valamit. Vannak a nagyon hithű népek, akik nem ihatnak tejet, ebből
adódóan, egyik nap totálisan tragikomikus helyzetnek lehettünk tanúi, bejött a
boltba (nem túlzok kb 30 zsidó férfi, fejükre a női hajcsattal rögzített
kipával) és agresszívan megkérdezték, hogy milyen soyatejet használunk,
odaadtam nekik a dobozt, amit körbeálltak, hangosan beszélgettek valamiről,
mutogattak, telefonáltak, majd a végén csalódottan vissza is nyújtották, hogy
nem kosher. Ezek után egyik nap leszálltam hajnalban a buszról és még
félálomban (hajnali 4volt, mentem dolgozni) arra lettem figyelmes, hogy valami
nagy furcsa zölden villogó dolog van a Golders Green Station előtti téren…hát
egy hatalmas „public menorah” volt, a stilizált fajtából, ugyanis egy napra rá
a legkülönbözőbb színű, alakú és stílusú párdarabja bukkant fel a környéken.
Ezek után nem meglepő, hogy nem lehet leírni azt, hogy „Christmas” és muszáj
X-masra változtatni, illetve minden nap találkoztunk a nagy kérdéssel, ami nem
volt más, mint: „Ünnepek alatt nyitva leszünk, mert „we don’t care about
Christmas”!?” Természetesen a válasz igen….és most lehet megkapaszkodni,
december 25-e, amikor nem volt egész Londonban közlekedés sem, volt az év legnagyobb
forgalmát lebonyolító nap!!!! Azért ezen el lehet egy kicsit gondolkodni…
Amúgy a környéken még sok a
„fillipínó” és a perzsa…meg persze a kínai turisták….belőlük valahogy
mindenhova jut…már csak úgy hívjuk őket, hogy a „csokomokók” mert mindegyik
nyomat valamit, mixelik az italok neveit és nem tudjuk mit akarnak, ilyenkor
csak úgy adunk nekik valamit, általában ők lelkesen bólogatnak mindenre és szent a béke…:)
No, hát igen….by the way…a „láttéim”
egyre szebbek, most "latte-art hónap" van, úgyhogy gyúrunk, néha napi 10 liter tej folyik el
csak gyakorlásra….de a szépségnek ára van ugyebár. :)
A „kedvenc” cseh szupervisorom úgy
döntött, hogy a Chanukhat hazájában tölti inkább, amit nagyon támogatott
mindenki, de sajnos jön vissza a jövő héten…
Ami jó hír viszont, hogy 25-én nem
dolgoztam, helyette házimunka volt, meg végül a házunk fergeteges
lakóközösségével (tisztelet persze annak a két kivételnek!) együtt elfogyasztottunk egy általam (5 órán át elkészített)
ebédet 20 perc alatt, és mindenki felvette a szép ruháját. László is, mert még
mindig köztünk van, valami hiba folytán a rendszerben…:) (Gábor üzenete nem ért
el az UFO-kig.) Meg persze túléltük a világvégét itt is…
Február elején haza fogok
látogatni, nem túl hosszú, de valamicske időre, így aki szeretne készülhet.
Tervek között pár kocsmatúra szerepel (Jenő és Gépmadár is…).
Szilveszter sincs itt, dolgozunk,
de annyi baj legyen, már lassan meg se kottyan, talán jobb is így, mert nem
szakad meg az ember szíve, hogy nem lehet otthon, ugyanis belegondolni sincsen
idő abba, hogy milyen nap van éppen.
Most ennyit, illetve a két
kimozdulásomról a fotóim megtekinthetőek a fotós blogomban:
champmol.blogspot.com
Hamarosan találkozunk! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése